fbpx

A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát, a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni – hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. Számos cég küzd jelentős elmaradásokkal, a helyzet megoldását nehezítheti a munkaerőhiány, és a karácsony előtti csúcsidőszak – figyelmeztet a HRCENTRUM.

Számos cég küzd jelentős elmaradásokkal a szabadságok kiadásánál, a helyzet megoldását pedig nehezítheti a munkaerőhiány, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. Arra is rámutattak, hogy a munkavállaló az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet, ezt az időkeretet pedig a munkáltató köteles legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, ha a munkavállaló a kérést legalább 15 nappal korábban jelezte. A következő évre csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át, ami kortól függően 1-10 nap lehet.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a pótszabadság átvitele nem automatikus, erről a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk, és ekkor is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki.

A szabadság abban az esetben csúszhat még át 2019-re, ha a munkavállaló 2018. végén kezdi meg a szabadságát, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhat jövőre, azaz ha valaki már idén december 28-án pénteken szabadságra megy, még 2018-as szabadsága terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg. Azoknál a munkavállalóknál viszont, akik az év utolsó negyedévében kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.

Ideje megkezdeni az átvilágítást

Mindezeken felül előfordulhat, hogy a munkavállalónál merül fel olyan ok, ami nem teszi lehetővé a szabadság kiadását, az ok megszűnését követően azonban 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását. Példaként a keresőképtelenséget jelentő betegséget vagy gyesről való visszatérést említették.

Az év végéhez közeledve minden cégnek időszerű átvilágítani, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságok felhasználásában, már csak azért is, mert a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni dolgozójával, ha szabadságra küldi.

A munkavállalók ki nem adott szabadsága nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg – arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség.

A hrpwr.hu cikkét ide kattintva olvashatja

A hírhez kapcsolható PIRAMIS HR szoftverek
Szabadságtervezés és szabadságtervezés webes szoftverrel – PIRAMIS SZABADSÁGom
PIRAMIS Beosztás, szabadságtervezés és tény munkaidőrögzítés

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató