fbpx

Ma (2018. JÚLIUS 10. ) tartott ülés a Nemzeti Versenyképességi Tanács, ahol a Magyar Nemzeti Bank 180 pontból álló javaslatcsomagja került terítékre. A jegybank a versenyképesség javítása érdekében egyebek mellett az egészségbiztosítások kedvezményezésére hívta fel a figyelmet. Az egyik pont konkrétan az egészségpénztári ki- és befizetések célzott ösztönzéséről szól.

Csakhogy a kormány által benyújtott jövő évi adócsomag lényegében lenullázza a béren kívüli juttatások zömét azáltal, hogy a SZÉP-kártyán kívül megvon minden kedvezményes adót az egyéb juttatásoktól.

Vagyis a jegybanki javaslat és a kormány szándéka ellentmondásban áll. Ezért a tanács ülését követő sajtótájékoztatón megkérdeztük Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy változhat-e a kormány álláspontja az egészségpénztári megtakarítások kedvezményezésével kapcsolatban.

A miniszter válasza alapján erre minden esély megvan. Sőt, Varga Mihály szerint az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is enyhülhet a tervezett szigor. Elmondása szerint a kormány nyitott a cafeteriát érintő javaslatokra, van még idő a parlamenti szavazásig a módosítások újragondolására. Az nem derült ki, hogy más juttatásoknál is megmaradhatnak-e a jelenlegi adózási feltételek, mindenesetre jó hír az önkéntes pénztári tagoknak, hogy a munkáltatói befizetések után valószínűleg nem kell több adót fizetni, mint eddig.

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató