fbpx

A szakszervezeti vezető szerint kérésük egyet jelent a 2016. novemberében – a kormány, a munkaadó és a munkavállalói érdekképviseletek által – elfogadott hatéves bérmegállapodás kiegészítésével.

Kordás László közölte, a szakszervezetek az öngondoskodás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkaadói juttatás adómentességének és az iskolakezdési támogatás fenntartására törekszenek.     Mint mondta, mindezek egybe esnek a kormány társadalompolitikai céljaival is.

Kordás László ugyanakkor megjegyezte, a 2022-ig szóló megállapodásban szereplő béren kívüli juttatási elemekről a kormánynak, a munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek közösen kellene dönteniük. A megállapodásban ezen felül a feleknek vállalniuk kellene, hogy ehhez nem nyúlnak hozzá a következő négy évben, így nem javasolják a megállapodásban szereplő cafeteria elemek kibővítését sem – ismertette.

Kordás László jelezte, ezek a kikötések azért fontosak, mert a kormány pont a jelenlegi átláthatatlan cafeteria rendszerre hivatkozva akarja átalakítani a béren kívüli juttatásokat. Szerinte, ha ebben a négyéves megállapodásban rögzítenék, hogy a kormány és a szociális partnerek által elfogadott cafeteria elemek sora nem bővíthető, akkor nem kellene attól tartani, hogy ismét egy bonyolult rendszer alakul ki.

A MASZSZ elnöke felidézte, hogy a héten volt az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), ahol egy levelet adtak át Izer Norbertnek, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárának. A levélben az OKÉT, illetve a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkavállalói oldalának szakszervezetei foglalták össze az általuk legfontosabbnak vélt béren kívüli juttatási formákat, amelyek megegyeznek a csütörtöki rendezvényen ismertetett cafeteria elemekkel.

A levélben a munkavállalói érdekképviseletek azzal érveltek, hogy „a „törvényjavaslatnak a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások szabályozására vonatkozó tervezete az aláíró szervezetek – MASZSZ, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Hetedik Szövetség, Liga Szakszervezetek, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés – egységes álláspontja szerint nemzetgazdasági szempontból indokolatlan, a költségvetésnek érdemi többletbevételt nem eredményez, munkavállalóknak viszont jelentős nettó jövedelem csökkenést is eredményezhet, ami erodálhatja az elmúlt évek béremeléssel kapcsolatos eredményeit.”

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a cafeteria rendszer átalakítása közel 2 millió munkavállalót érint, akiknek éves szinten 90 ezer forintos kieséssel kell számolniuk, ha a kormány a benyújtott adótörvényeket változatlan formában fogadja el.

 

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató