fbpx

2020. májusában az Alkotmánybíróság 12/2020. (VI.22.) számú határozata kimondta, hogy a napi és heti pihenőidőt egymástól elkülönítve kell kiadni. Ezt követően egy, az említett alkotmánybírósági döntés alapján indult per kapcsán 2023. márciusában az Európai Unió Bírósága is ítéletet hozott (C-477/21 számú ítélet). Az ítéletek alapján a napi és a heti pihenőidő egymástól elkülönítve adandó ki.

Az Európai Unió Bírósága ezt abból vezeti le, hogy az Európai Unió munkaidő szervezéséről szóló irányelve az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogokat részletez. Az Alapjogi Charta 31. cikke alapján „minden munkavállalónak joga van a munkaidő felső határának korlátozásához, a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz.”

Az EUB szerint ennek a cikknek a részletszabályait tartalmazza a munkaidő szervezéséről szóló irányelv. (Ennek jelentőségéről lásd később.) Az irányelv vonatkozó rendelkezése alapján a heti pihenőidő legalább 24 óra, a napi pihenőidő pedig főszabály szerint 11 óra.

Az irányelv rendelkezéseit az uniós bíróság úgy értelmezte, hogy a napi és a heti pihenőidőt egymástól elkülönítetten, és úgy kell kiadni, hogy a napi pihenőidő kiadása a heti pihenőidőt meg kell előzze. A bíróság azt is kimondta, hogy a napi pihenőidőt akkor is ki kell adni, ha egyébként heti pihenőidő kiadására kerül sor.

A bíróság továbbá azt is kimondta, hogy a fentieket akkor is alkalmazni kell, ha egyébként a tagállami (jelen esetben magyar) szabályozás az irányelvinél hosszabb heti pihenőidőt állapít meg. Ennek azért van jelentősége, mert az uniós szabály csak 24 órás heti pihenőidőt, továbbá az ehhez kapcsolódó 11 órás napi pihenőidőt ír elő, míg a magyar szabály két pihenőnapot, azaz 48 órát.

Bár az ítélet megjelenésekor a szakmai vitának még részét képezte az, hogy az ítéletnek van-e közvetlen hatálya, azóta sajnos úgy tűnik, hogy egyértelműen az a válasz, hogy igen. 2017-ben ugyanis több olyan EUB döntés is született, amely az Alapjogi Charta 31. cikkében foglalt tárgykörök kapcsán az irányelv közvetlen hatályát állapította meg minden munkáltatóra. (Megjegyezzük, hogy az már korábban sem volt vitás, hogy az állami és önkormányzati tulajdonú munkáltatók tekintetében az irányelv közvetlen hatállyal bír.)

Így az ítélet után a jogi helyzet az, hogy az ún általános munkarend esetén, amikor a heti pihenőidő a szombat és a vasárnap felel meg, így a heti pihenőidő szombaton 0.00 órakor kezdődik, és vasárnap 24.00 óráig tart.

Mivel az uniós bíróság ítélete szerint a pihenőidőt ezt megelőzően kell kiadni, így a pihenőidő kiadására legkésőbb pénteken 13.00 órát követően sor kell kerüljön.

Ebből következik tehát, hogy munkaidőre csak pénteken 13.00 óráig kerülhet sor.

A jelenlegi törvényszöveg alapján tehát úgy tűnik, hogy legfeljebb a mostanában a retorika szintjén oly népszerű négynapos munkarendek, esetleg a négy és félnapos munkarendek (péntek délelőtti munkavégzéssel) egyeztethetőek össze az EUB és az AB döntéseivel.

Felmerülhet még az Mt. 106. §-a alapján a heti pihenőnapok helyett a 48 órás heti pihenőidő alkalmazása, azonban ennek kapcsán jogértelmezési problémát okozhat, hogy a joghely alapján a 48 órás heti pihenőidőt „hetente” kell kiadni, a „hét” fogalma pedig az Mt. 87. §-a alapján azonos a naptári héttel, hacsak éjszakai műszak nem érintett. A probléma egyébként lényegében azonos akkor is, ha nem „általános” munkarend szerint foglalkoztatjuk a munkavállalókat, hiszen ezen munkarendek alapja az általános munkarend.

A fenti, az uniós bíróság által teremtett jogi helyzet következménye a jelen jogszabályi környezetben az lehet, hogy a munkavállalók három éves elévülési idő figyelembe vételével különböző igényekkel, pl. túlóraigény vagy sérelemdíj állhatnak elő lényegében bármely magyarországi munkáltatóval szemben. Ilyen perek jelenleg is zajlanak, és egyelőre egy – meglepő kimenetelű első fokú ítélet – kivételével ezekről érdemi információink nincsenek. Mindenesetre jelen sorok írójának véleménye szerint komoly esély van arra, hogy az ilyen munkavállalói igények részben vagy egészben sikeresek legyenek – tehát lényegében minden munkáltató veszélyben van, ahol általános munkarend alapján pénteken 13 óra után munka folyik vagy folyt az elmúlt három évben.

A munka törvénykönyve módosítása ugyan szóba jöhet, azonban egy ilyen módosításnak politikai rizikói lehetnek. Felmerülhet például a heti pihenőidő 48 óráról 24 órára csökkentése, vagy a „nap” fogalmának módosítása úgy, hogy az ne essen egybe a naptári nappal, hanem reggel hattól kezdődjön. Ez utóbbi jelentősen csökkentené a probléma mértékét, hiszen péntek este hét és szombat reggel hat között kiadható lenne a tizenegy órás napi pihenőidő, majd a két napnyi heti pihenő.

Az, hogy a jogalkotó milyen megoldást választ, egyelőre nem tudható. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy akármi is lesz a jogalkotó válasza, a múltra vonatkozóan az válaszokat nem fog tartalmazni.

Az uniós bíróság ítélete azonban további, közvetett rizikókat is magában foglal, hiszen ha az uniós irányelvnek közvetlen hatálya van minden munkáltatóra, akkor számos tekintetben felmerül, hogy a munkáltató akkor is jogot sért, ha a magyar munka törvénykönyvét mindenben betartja, de a munka törvénykönyve az uniós jognak nem felel meg. Erről a közvetetten felmerülő problémáról egy következő írásban fejtem ki az álláspontomat.