fbpx

A 2022-ig tartó kormányzati időszak végéig legalább harmadával csökkenhet az adók száma – mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Tavaly decemberben még mintegy hatvan közteherfajtát tartottak számon idehaza, közülük néhány év alatt nagyjából húsz tűnhet el.

Tavaly öt adófajtát már kivezetett a kormányzat, , mivel a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadót már 2018-ban sem kellett megfizetni, 2019. január elsejétől pedig megszűnt a hitelintézeti különadó és a kulturális adó, miközben a baleseti adó a biztosítási adóba, az egészségügyi hozzájárulás pedig a szociális hozzájárulási adóba olvadt be.

A tervek szerint 2020-ban pedig újabb négynek mondanának búcsút, mivel egy teherré olvad össze a tízszázalékos nyugdíjjárulék, a négyszázalékos természetbeni egészségbiztosítási járulék, a háromszázalékos pénzbeli egészségbiztosítási járulék és a másfél százalékos munkaerőpiaci járulék, továbbá megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva).

Ez azt is jelenti, hogy 2021-ben újabb 10-11 adónem szűnhet meg.

A gazdasági szereplők bürokratikus terheit érdemben mérsékli majd, hogy 2021-től a vállalkozások legtöbb bevallását is az adóhivatal készíti el. A folyamat már elindult, hiszen idén minden hónapban jövedéki adóbevallási tervezetet küld a hatóság az érintett cégeknek – mondta Izer Norbert a napilapnak.

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató