fbpx

Január 1-jétől egy értékbeli korlátot is vizsgálnia kell a munkáltatónak a kamatkedvezményből származó jövedelem megállapításakor, ha a munkavállalónak kedvezményes lakáscélú hitelt ad. Az értékbeli korlát vonatkozik az önkormányzat által a magánszemélynek adott hitelekre is.

A változás következtében a hitel összege a 10 millió forintot nem haladhatja meg a folyósítás évét megelőző négy évben lakáscélú hitelként folyósított összegekkel együtt. A 10 millió forintos értékhatár megállapításakor a 2019. január 1-je után folyósított lakáscélú hiteleket kell figyelembe venni.

A lakáscélú hitellel kapcsolatos értelmező rendelkezések – a lakásvásárlás, építés, korszerűsítés, akadálymentesítés fogalma – átkerülnek a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. számú mellékletéből a 72. § (5) bekezdésébe.

A módosítás törli a feltételek közül a méltányolható lakásigénynek való megfelelést, ehhez kapcsolódóan a méltányolható lakásigény mértékét és az együtt költöző, együtt lakó családtagokat meghatározó fogalmakat.

Ezentúl kizárólag a lakás bővítéséhez nyújtott hitel esetén van jelentősége a lakószoba fogalmának.

Lakószobának számít a legalább két méter széles, – ajtó és ablak nélküli – falfelülettel is rendelkező lakóhelyiség, amelynek hasznos alapterülete nem haladja meg a 8 négyzetmétert. A 8 négyzetméternél nagyobb, de 12 négyzetméternél kisebb alapterületű lakóhelyiségek esetében pedig két ilyen lakóhelyiség egy lakószobaként vehető figyelembe.

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató