fbpx

A vállalkozások adminisztrációval töltött ideje most még tovább csökken, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megszüntette a havi munkaügyi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségét – adta hírül a pénzügyi tárca.

A lépés célja, hogy az adócsökkentés mellett egyszerűbb is legyen az adózás. Márpedig egy átlagos cégnek 2017-ben még több mint 250 órát kellett fordítaniuk az adóügyeik intézésére.

Mostantól a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) havonta egyébként is küldendő úgynevezett ’08-as bevallások adataiból az adóhivatal küldi meg a KSH számára a szükséges információkat. A következő adóhivatali nyomtatványt már e szerint kell kitölteni.

Így miközben a vállalkozásoknak évente tizenkét nyomtatvánnyal kevesebbet kell kitölteniük, sokkal pontosabb és részletesebb statisztikai adatok is állnak a gazdasági elemzők és a döntéshozók rendelkezésére – írta közleményében a Pénzügyminisztérium.

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató