fbpx

A szociális partnerek egyetértettek a kormánnyal, hogy átlátható módon kell rendezni a cafeteria rendszerét, a jövő évi adótörvény tervezetének erről szóló fejezetét azonban nem tudják elfogadni, mert szerintük a béren kívüli juttatások családtámogatást, mobilitást, illetve öngondoskodást szolgáló elemeit fenn kell tartani – mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) Monitoring bizottságának munkaadói és munkavállalói oldalának több képviselője a hétfői egyeztetésről kedden az MTI-nek.

Az ülésen tárgyaltak arról is, hogy a Varga Mihály pénzügyminiszter által beterjesztett adótörvények értelmében 2019-ben megszűnik az 55 éven felüliek foglalkoztatásának támogatása, valamint szóba került, hogy a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) 19,5 százalékról jövőre 17,5 százalékra csökken.
A kormány már korábban bejelentette, hogy változik a cafeteria-rendszer. A közterhek alapjának meghatározásához a béren kívüli juttatások esetében nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót, viszont a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria-elem, csak az annak három alszámlájára utalt támogatás minősül kedvezményes közteher-fizetés mellett adható béren kívüli juttatásnak.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a szochóról azért tárgyaltak, mert csökkentése nem került bele az adótörvényekbe, hiszen az a feltétele, hogy idén 6 százalékpontos reálkereset emelkedés valósuljon meg a versenyszférában. Ebből következően a VOSZ főtitkára azt a kérdést tette fel, mi lesz, ha 2019. január 1-től lesz minimálbér emelés de nem lesz szocho-csökkentés?
A Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-nek kedden eljutatott közleményében úgy reagált, hogy a bérmegállapodás alapján a szociális hozzájárulási adó mértéke 2019-ben 17,5 százalékra csökkenhet, ha legalább 6 százalékos lesz a reálkereseti mutató emelkedése a versenyszférában.

A cafeteria átalakításának megoldásaként Dávid Ferenc a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek bővítését javasolta. Kifejtette, a SZÉP-kártyán található három – turizmus, vendéglátás, szabadidő – zseb mellé kellene kialakítani az élelmiszer- és a tanszervásárlási alrendszert.
Kiemelte, a béren kívüli juttatások fenntartása fontos, hiszen ösztönzik a fogyasztást, egyúttal azonban hosszú távú társadalompolitikai célokat is szolgálnak, így az öngondoskodás és a mobilitás erősítését, valamint a családok támogatását.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, ha a kormánynak fontos a családok támogatása, akkor számára nem világos, hogy miért vezetik ki az iskolakezdési támogatást a cafeteria rendszerből, illetve ha fontos a kormánynak az országhatáron belüli munkaerő mobilitása, akkor miért szűnik meg az albérleti és a lakhatási támogatás kedvezményes adóztatása?

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az 55 éven felüliek foglalkoztatási támogatásának megszűnéséről megjegyezte, a munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői közösen kérték a kormányt, hogy készüljön modellszámítás a tervezett intézkedés hatásairól, hiszen az egyet jelent a munkahelyvédelmi akcióterv átalakításával.
Az akciótervnek köszönhetően többek között a 25 év alatti, a tartósan munkanélküli és az 55 év feletti munkavállalók alkalmazásakor is járulékkedvezményben részesülnek a munkaadók. Ezért is fontos, hogy a szociális partnerek tisztán lássák, a járulékkedvezmény kivezetése hogyan hat az 55 év felettiek foglalkoztatására és milyen többletköltséggel jár a munkaadóknak a korosztályba tartozók foglalkoztatása – mondta Mészáros Melinda.

Dávid Ferenc elmondta, a lépést a kormány képviselői azzal indokolták, hogy megváltozott a munkaerőpiaci helyzet, így ők már nem tartoznak a veszélyeztetett korcsoportba. A VOSZ főtitkára azonban felhívta a figyelmet azokra a vállalkozásokra, ahol a dolgozók többsége 55-64 év közötti, így foglalkoztatásuk jövőre jelentős többletköltséggel jár. A kérdéssel ráadásul szerinte azért is foglalkozni kell, mert Magyarországon 400 ezer 55-64 év közti munkavállaló dolgozik.

Kapcsolódó tartalmaink:

PIRAMIS Cafeteria program

PIRAMIS CAFEm

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató