fbpx

10-ből 7 kkv tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első helyen végző étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról – írja a hrpwr.hu

„Az előttünk álló egy évben a kkv-k több mint kétharmada, 67%-a kalkulál a cafeteria juttatások valamelyik formájával, míg egy évvel ezelőtt – az új törvény bevezetésekor – ez az arány mindössze 25% volt. Az erőteljes növekedés hátterében az állhat, hogy a cégek megbarátkoztak az új szabályokkal. A jelenlegi arányt is tovább növelheti, hogy idén az ún. egyes meghatározott juttatások esetében – mint a helyi bérlet, az Erzsébet-utalvány vagy az iskolakezdési támogatás – a munkaadói terhek 43,66 %-ról 40,71%-ra mérséklődtek. Ezzel a munkavállalók is jól járhatnak, hiszen az adott munkáltatói keretből így idén nagyobb összeg juthat a dolgozóknak” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Átrendeződött a paletta

A különböző cafeteria elemek népszerűsége egyaránt nőtt, és jelentősen átrendeződött a korábban megszokott rangsor is. „Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, egy év alatt a harmadik helyről tornázta fel magát az élre, hiszen közel ötszörösére, 34%-ra nőtt az ebben gondolkodó cégek aránya. A dobogó második fokán a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz juttatás áll (27%), ami egy évvel ezelőtt még az első helyen szerepelt. Harmadik helyen jelenleg a 13. havi fizetés áll, minden ötödik vállalkozás kívánja ezzel kiegészíteni munkavállalói fizetését. Eközben pedig a sokáig élen álló étkezési Erzsébet-utalvány épphogy lecsúszott a dobogóról (19%)” – részletezte az eredményeket a szakember.

A cikk folytatását itt olvashatják….

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató