fbpx

Több mint 200 ezer vállalkozás lett megbízható adós

Fontos megállapításokat tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyar vállalkozások adózásának alapvető nehézségeiről. A minap publikussá tett jelentésben azt írják, az elektronikus bevallási eljárások elterjedése ellenére továbbra is sokba kerül a cégeknek az adminisztrációs kötelezettségek teljesítése.

Mégpedig azért, mert a bekért adatok, információk előállításának költsége nem csökkent, pedig ez a komolyabb tétel a vállalkozások büdzséjében, nem a kész dokumentumok eljuttatása az adóhivatalhoz.  A nemzetközi kutatások szerint a jövedelemadók esetében az adminisztrációs költség a beszedett adóbevétel 2-10 százaléka között szóródik az adózóknál. Ennek mintegy kétharmada a vállalat saját erőforrásainak felhasználásából származik, a negyede tanácsadói díj, a többi pedig egyéb külső költség.

Sokkal rosszabb e tekintetben a helyzet a kisebb méretű vállalkozásoknál. Az 50 fő alatti cégek árbevétel-arányos költségeit 2-4 százalékra becsülik a felmérések (többféle adónemet is figyelembe véve), ami az NGM megállapítása szerint már jelentősen rontja a jövedelmezőséget. Az 50 fő felettieknél ennél lényegesen alacsonyabb, 0,5 százalékos az adminisztrációs költségek aránya, de az OECD jelentése szerint ez is elérheti esetenként a 3 százalékot.

A tapasztalatok szerint nem hoz jelentős javulást az elektronikus eljárások bevezetése e téren, sőt! Azzal párhuzamosan ugyanis megmaradnak a papír alapú dokumentációs kötelezettségek, így több esetben párhuzamos adatszolgáltatásra kényszerülnek a vállalkozások. Ráadásul a „korszerűbb” ügyintézéssel nemhogy csökkenne a kezelt adatok mennyisége, épp ellenkezőleg, nő az adatmennyiség, amit a vállalkozásoknak elő kell állítaniuk.

A kisebb vállalkozások mindezt igyekeznek belső erőforrások igénybe vételével teljesíteni, de ezzel is csak saját költségeiket növelik. Sokszor hiányzik a megfelelő tudás, a kompetencia házon belül: olcsóbban jönnének ki, ha külső szakértőre bíznák a munkát.

Ezen a téren nem sok változást hoztak az elmúlt évek, az Európai Bizottság most készülő felmérésének előzetes eredményei azt mutatják, hogy a legutóbbi, 2004-es(!) felmérés óta alig változtak az adminisztrációs terhek a vizsgált országokban, dacára az elektronikus adatszolgáltatás elterjedésének.

A magyar kormány e tapasztalatokat felhasználva alakítja át az adóhatóságot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Ennek keretében kiemelt figyelmet kap az elektronikus kapcsolattartási csatornák fejlesztése mellett a belső folyamatok optimalizálása, a személyre szabott szolgáltatások kiépítése. A közeljövőben pedig újabb bevallásoknál is lehetségessé válhat a tervezetek kiajánlása (a személyi jövedelemadóhoz hasonlóan). Vagyis a céges bevallások is bekerülhetnek ebbe a körbe (amire egyébként korábban már tett utalást a szaktárca).

Az eddig elért eredmények közé sorolja a jelentés az alábbiakat:

  • Több mint 200 ezer vállalkozás lett „megbízható adós”, ami könnyített eljárást biztosít a NAV-nál kezelt ügyekben.
  • Idén már 5 milliónál több e-bevallást generált automatikusan az adóhivatal.
  • 2018-ban elindult a mentorálási program az induló vállalkozások segítésére.
  • 70 ezer kisvállalkozás kapott értesítést arról, hogy az adatai alapján kedvezőbb adózási formát, a KIVÁ-t érdemes választania.

Mfor

WWW.LSOFT.HU
Cookie-k

Az lsoft.hu webhelyen mi is "sütiket"/cookie-kat alkalmazunk.

Milyen célból?

A "sütik" kis szöveges fájlok, melyekkel kényelmesebbé tehetjük a böngészést a webhelyünkön, megkönnyíthetjük, hogy pl. az űrlapok kitöltése egyszerűbb legyen, névtelen statisztikákhoz gyűjthetünk adatokat a látogatói szokásokról. Vannak olyan sütik is, melyek segítenek minket abban, hogy marketing célú üzeneteket jelenítsünk meg, küldjünk Önnek azokról a termékeinkről, szolgáltatásainkról, melyek érdekesek lehetnek az Ön számára.

A "sütik" által gyűjthető látogatói szokásstatisztikák tehetik lehetővé azt is, hogy webhelyünket úgy fejleszthessük, hogy Önök, a látogatóink olyan információt találhassanak ott, és olyan formában, ahogy és ahol az Önök számára a legkényelmesebb, és legkönnyebben elérhető.
Olyan sütiket is alkalmazunk, melyek elengedhetetlenek a webhely működtetése érdekében, vagy lehetővé teszik, hogy amennyiben Ön hosszabb ideig időzik pl. egy űrlap kitöltésénél, ne vesszhessenek el az addig már begépelt adatok.

Az általunk alkalmazott "sütik" is változó időtartamúak, és az Ön számítógépén, okostelefonján, tabletjén a meghatározott érvényességi idejéig tárolódik. Fontos tudnia azt, hogy ezeket a "sütiket" Ön bármikor eltávolíthatja a böngészésre használt eszközéről.
Mielőtt törli ezeket a "sütiket" kérjük, fontolja meg, hogy valóban nincs már szüksége azokra a kényelmi szolgáltatásokra, melyeket ezek által megkaphat, ha további információra lenne szüksége (direkt marketing üzenetek), vagy pl. ismét kitöltene egy űrlapot a webhelyünkön?

A beállítási lehetőségeknél "sütitípusunként" további információt helyeztünk el azért, hogy Ön tájékozódhasson azt megelőzően, mielőtt dönt a "sütik" elfogadásáról.
Lehetővé tettük, hogy Ön a döntését követően bármikor módosíthassa a sütibeállításokat, a képernyő, vagy kijelzője bal alsó sarkában található ikonra kattintva/koppintva.

További információt itt találhat: Adatvédelmi tájékoztató