Előre kell bocsátanom, hogy az L-SOFT a PIRAMIS szoftverprezentációira – a versenytársak többségéhez képest egyedülálló módon – mindig működő szoftvert visz, tesztadatokkal feltöltve az adott érdeklődő cég számára, esetleg az előzőleg általa megadott, jelenleg problémás bérügyviteli mintaszituációra megoldást modellezve. Ezek a termékbemutatók óriási termék és szakmai ismeretet követelnek meg kollégáimtól, mivel váratlan, előre nem egyeztetett kérdéseket válaszolnak meg, ott a helyszínen ismertetik a PIRAMIS megoldást azokra a problémákra, melyek sokszor kínzó problémát jelentenek az érdeklődő cégnél. |
Miért ilyen népszerű a felhasználók és érdeklődők körében ez a megoldás?
A szabad formátumú listázó esetében azonnal érkeznek a kérdések, és visszajelzések, a jelenlévő bérügyviteli, HR szakemberektől. Pillanatok alatt ott, a helyszínen azonnal fel tudják mérni – mivel élőben látják a szoftvert, nem egy power point bemutatóból kell következtetniük a szoftverünk tudására – hogy milyen kimutatásokat tudnának összeállítani és lekérdezni, melyeket az eddigi bérprogramjukból nem sikerül kinyerni.
A PIRAMIS szabad formátumú listázás előnye, hogy szemben a sok-sok egyéb listával, a felhasználó számára megjeleníti az összes adatbeviteli mezőt, melyből akár pillanatnyi igénye szerinti kimutatásokat állíthat össze. Természetesen ezeket az összeállításokat elmentheti, és a lekérdezést bármikor újra és újra elindíthatja.
Ügyfeleink azért szeretik ezt a fajta listázási technikát, mert csaknem végeláthatatlan az általuk létrehozható listázási lehetőség a szerződéses, bér, munkaidő és létszámadatok kombinációjával.
Mondana példákat a legnépszerűbb listalehetőségekre?
Nagyon nehéz példákat mondani, mivel minden vállalati bérügyviteli csoport számára más és más probléma lehet az, amely az adott pillanatban kihívást jelent. Az egyik termékbemutatón nagyon sikeres volt az a lekérdezésminta, melyben fizikai és szellemi állományon belül, munkakörönként jelenítettük meg a bérelemeket, melyet természetesen összegezni is lehet. Volt olyan eset, amikor nagyon megörültek a jelenlévők annak, hogy milyen könnyen kinyerhetik a nyelvismereti információkat pl. szervezeti egységenként, munkakörönként csoportosítva, vagy a szabadon bővíthető adatokban általuk létrehozható adatmezőkből is milyen könnyen listázhatnak.
Azonban szerintem a legfontosabb jellemzője ennek a listázási lehetőségnek az, hogy a felhasználó kivételes szabadságot kap azáltal, hogy gyakorlatilag a PIRAMIS bérszámfejtő program szinte összes adatbeviteli mező adata a rendelkezésére áll, hogy tetszése, vagy a pillanatnyi igények alapján összeválogassa, variálja azokat, melyekből információt szeretne kapni.
Mennyire új megoldásról beszélünk?
A PIRAMIS szabadformátumú listázási lehetősége már sok-sok éve az ügyfeleink rendelkezésére áll. Ami miatt fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla az, hogy az érdeklődők visszajelzései alapján azt látom, a hazai piacon csaknem egyedülálló kimutatási lehetőségről beszélünk egy bérprogram esetében.
Természetesen a PIRAMIS is rendelkezik kivételesen nagyszámú listázási lehetőséggel, melyek egyszerűen elindítva azonnal megjelenítik a tőlük elvárt információt. Ezek kiszolgálják az előre kiszámítható, a területtől elvárt információigényeket.
Azonban a nagyvállalatokra olyan gyakran jellemző bonyolult, egyedi folyamatokból adódó ad-hoc igényekre is fel akartuk készíteni a PIRAMISt. A fejlesztési filozófiánk mindig is az volt, hogy a mi szoftverfejlesztői közreműködésünk igénybevétele nélkül adjuk meg a szakemberek számára azt a szabadságot, hogy paraméterek beállításával, egyszerű adat-összerendelésekkel maguk is kinyerhessék azt az adathalmazt, melyekkel kiszolgálhatják a feléjük irányuló, akár vállalatvezetői ad-hoc igényeket.
A felhasználók könnyen elsajátítják a szabad formátumú listák összeállításához szükséges ismereteket, ezt követően pedig nagy megelégedettséggel használják azt.
Hogyan kérhetik az érdeklődő vállalatok a termékbemutatót?
A legegyszerűbben talán a honlapunkon található kapcsolatfelvételi, árajánlatkérő űrlapok kitöltésével jelezhető nekünk az érdeklődés.
A gyakorlatunk szerint felvesszük a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken az érdeklődővel. Egyeztetjük a részleteket, majd már ekkor egy indikatív ajánlatot készítünk, hogy a termékbemutatón legyen ismeretük arról, milyen költségekkel járhat számukra a programbevezetés. Igyekszünk mindig, mindkét fél számára tiszta helyzetet teremteni, hogy ne merülhessenek fel „rejtett költségek” melyek feszültségeket kelthetnek a döntési folyamatban.
Az L-SOFT kereskedelmi igazgatójaként kijelenthetem, hogy munkatársaimmal együtt készséggel állunk a 100 fős munkavállalói létszámot meghaladó vállalatok rendelkezésére, hogy testreszabott termékbemutatóinkon ismertethessük többek között a szabad formátumú PIRAMIS listázónkat is!
Kérjen árajánlatot, további információt ide kattintva!