fbpx

Hogyan fektessünk a jövőbe

  7 digitalizált  

HR munkafolyamattal?

Fel kellett ismernünk, a digitalizáció hozzásegít minket, hogy a vállalati HR folyamatok fenntartásához szükséges kapcsolatokat majd az „új normális” körülmények között is egyszerűbben, biztonságosabban működtessük. Igen, tanulnunk kell ebből a mostani kényszerhelyzetünkből, le kell vonnunk a tanulságokat: ne erőltessük a régi módszereinket az új, megváltozott környezeti igények által előidézett folyamatainkra.

A pandémia óriási lökést adott a vállalati digitalizációs törekvéseknek, nem véletlenül: a távolságtartás, az érintkezések csökkentése olyan fogalmak, amelyek mára beépültek a személyes és munkahelyi köztudatba is.

Emellett a home office miatt a kollégák kikerültek az irodák kényelmes fizikai közelségéből, viszont a HR-nek továbbra is el kell érnie őket akkor is, amikor például nyilatkozatokat, munkaszerződéseket, igazolásokat, bérlapokat szeretne eljuttatni nekik.

A hagyományos irodai élet végérvényesen megváltozott. Velünk marad a home office, rájöttünk, hogy mégis megoldhatóak az akár mérföldkőnek számító események is online. Ezen túl a pandémiás helyzet következményeként megismert szociális szabályok is beépülnek – a remélhetőleg hamarosan újra visszakapott – normál hétköznapjainkba.

Következzen 7 olyan digitalizált HR munkafolyamat, melyek mindig megtérülő befektetésként a járványhelyzet alatt és azt követően is egyszerűbbé, sőt, akár biztonságosabbá tehetik a HR-t.

 01.

A webes munkaidő rögzítés – a kollégák rögzíthetik egyszerűen pl. a mobiltelefonjukról a jelenléti adataikat (pl. otthonról is), és a munkahelyszíneken dolgozóknak sem kell egymás után jelenléti íveket kézbe venni. Amellett, hogy a jelenléti ív halmok adatrögzítése helyett egy ilyen szoftver egyrészt csökkenti a fertőzésveszélyt, másrészt a webes program automatizálttá, könnyed rutinná teszi a készre jelentés, jóváhagyás, bérszámfejtésbe kerülő munkaidő adatok útját.

 02.

A webes szabadságtervezés és szabadságigénylés – a szabadságuk igényléséhez, engedélyeztetéséhez kapcsolódó folyamatokat kezdeményezhetik a kollégák távolról, akár a mobiltelefonjukról is. Ismét csak kikerülhető a személyes kontaktus, nem kell szabadságos tömböket kitölteni, és aláíratni. A munkavállalók szabadságtervezését is lehetővé teszi, ami esszenciális igény volt és lesz a felelős stratégiával működő vállalatok életében.

 03.

A webes önkiszolgáló HR szoftver segítségével eljuttathatjuk havonta a fizetési lapokat a munkavállalókhoz, ők bármikor megnézhetik akár a mobiltelefonjukon is a bérükhöz kapcsolódó információkat. Nem kell nyomtatni, átvetetni, már csökkentettük is a fertőzésveszélyt! A munkavállalók felé havi adatszolgáltatási kötelezettsége a munkáltatónak, hogy eljuttassa nekik a havi bérinformációikat. Ez a kötelezettség nyilván a pandémia előtt is fennállt és utána is megmarad, azonban nem mindegy, mekkora erőforrásigénnyel tudjuk teljesíteni.

 04.

Webes önkiszolgáló HR szoftverrel az adminisztratív és szerződésinformációit juttassuk el egyszerűbben a munkavállalóhoz! A munkáltató ezáltal továbbra is megfelelhet a GDPR elszámoltathatóság elvének is. Ezen túl, csökkenthető a személyes ügyfélszolgálati idő, a személyes kontaktusok száma is a HR-en.

 05.

Ebben a szükséghelyzetben felmerült a cafeteria újranyilatkoztatásának kérdése is, illetve nem ritka, hogy a vállalatok évente egyébként is több alkalommal nyilatkoztatnak. Egy webes önkiszolgáló szoftverrel áthidalható egy szükséghelyzetet, vagy továbbra is fenntarthatjuk a megszokott gyakorlatot. A kollégák otthonról is követhetik a cafeteria juttatásaik kifizetéseit. Az önkiszolgáló HR szoftver magas szintű rugalmasságot biztosít a cafeteria nyilatkoztatás és a felhasználások követése esetében.

 06.

A munkatársak távolról, otthonaikban, webes felületen tölthessék ki a nyilatkozataikat, jelenthessék be adatváltozásaikat. Melyek lehetnek ezek a nyilatkozatok: családi kedvezmény, EKHO nyilatkozat, első házasok kedvezménye, gyermek pótszabadság stb. A munkavállaló kitölti, és eljuttathatja a HR-re az önkiszolgáló HR megoldásból. Csökkenthető a személyes kontaktusok száma, a HR ügyfélszolgálatra fordított ideje.

 07.

A januári igazolások (M30 és az Igazolás a járulékalapot képező juttatásokról) előállítása kivételes leterheltséget jelent a HR-nek minden évben, és nyilván a pandémia sem mentesítette a munkáltatókat ezirányú kötelezettségük alól. Az e-aláírással kiegészített folyamat forradalmasította ezt a területet, olyan mértékben csökkenti le az előállításhoz, átadás-átvételhez kapcsolódó feladatokat, költséget! A járványhelyzetben óriási előny volt azoknál a munkáltatóknál, akik alkalmazták az új technológiát, így a teljes folyamatot digitalizálták, könnyen elérve pl. a home office-ban dolgozó kollégákat. Plusz előnyként kimutathatóan mérséklődik a vállalat környezeti terhelése a papír alapú dokumentációk csökkentésével!

kérjen árajánlatot, termékbemutatót!

PIRAMIS™ programjaink bevezetését a minimum 100 fő munkavállalót foglalkoztató vállalatok számára ajánljuk.

Ajánlatkérő neve*
Telefonszáma*
Email*
Cég neve*
Kérjük jelölje be azokat a területeket,
melyek elvégzésére megoldást keres

PIRAMIS™ Bér-munkaügyPIRAMIS™ HRPIRAMIS™ Beosztás-, szabadságtervezésPIRAMIS™ Vezetői információs rendszerPIRAMIS™ Vállalkozói elszámolások
Webes megoldások
PIRAMIS™ - Önkiszolgáló HR
PIRAMIS™ BÉRemPIRAMIS™ ADATaimPIRAMIS™ MUNKAIDŐmPIRAMIS™ SZABADSÁGomPIRAMIS™ NYILATKOZATaimPIRAMIS™ VEZriportPIRAMIS™ CAFEm
PIRAMIS™ - Egyéb webes termékek
PIRAMIS™ webBEO
Számfejtett létszám
Beosztástervezésben érintett létszám
A rendszerben dolgozó felhasználók száma
Éles indulás időpontja
Mi a kapcsolatfelvétel célja?
Hogyan talált ránk?
Az L-SOFT hírlevélre feliratkozom.
Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, elfogadom.*
Az adatvédelmi tájékoztatót IDE kattintva olvashatja el


Hírlevélfeliratkozás

Értesüljön elsőként
ajánlatainkról, híreinkről!

A hírlevélről való leiratkozás lehetőségei:
- a kiküldött hírlevelek alján található „leiratkozás” gombra történő kattintással
- a „Kérdése van? Tegye fel bátran!” üzenetküldő felület használatával

 
 
 
 

 

Kérdése van?

Tegye fel

bátran!

6 + 2 =